Ez a bejegyzés a január 20-ra, a a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság Fiumei úti székháza elé szervezett „Megyünk maradni” című vidám piknik meghívója kapcsán, arra reagálva íródott. A szerző Bardócz Iván, a FigyelőNet vezető szerkesztője.

Kusza a helyzet: a magánpénztárak államosítása indokolt, a pénztárakat nem sajnálom, a módszer viszont menthetetlen. Ezért nem a nyugdíjbiztosítónál, hanem másutt piknikeznék szívem szerint.

Orbán Viktornak a következőkben igaza van:

  1. Az EU régi tagállamaiban sehol nincs hárompillérű nyugdíjrendszer, velünk bizony itt kísérleteztek.
  2. Eddig ez ügyben keveseknek volt választása: az elmúlt tízegynéhány év pályakezdői kötelezően magánpénztári tagok voltak.
  3. A magánpénztárak rosszul és drágán kezelték tagságuk megtakarítását. Nyilván vannak kivételes periódusok és kivételes pénztárak, amelyek szép mutatókat is produkálnak, de a többség nem ilyen.

A magánpénztárak megszűntetése melletti, szerintem legerősebb érvet viszont szinte elhallgatta a kormány. Ez pedig a következő. A pénztárakba továbbutalt, havonta 30 milliárd forintnyi befizetés hiányzott a nyugdíjkasszából, vagyis a mostani nyugdíjasok járandóságból. Ezért az állam hitelt vett fel (állampapírt bocsátott ki), ami után kamatot fizetett, vagyis a rendszer költségeit ráterhelte az egész társadalomra, sőt a jövő generációkra is. További csavar az ügyön, hogy a nyugdíjkassza hiánya miatt kibocsátott állampapírokat pont a magánpénztárak jegyezték le, így a kamatból (vagyis a teljes magyar társadalom terhéből) a pénztártagok és a pénztárak tulajdonosai húztak hasznot. Mindez pedig igazságtalan és drága. Ráadásul irracionális is: a magánpénztárak nem jelentenek megoldást a nyugdíjrendszer gondjaira, az elöregedő társadalom jelentette egyensúlytalanságot pénzügyi műveletekkel helyrehozni nem lehet. 

Jellemző, hogy a fenti érv reklámozásától a kormány eltekintett. Ez nyilván annak a csalhatatlan jele, hogy debilnek tekintik a magánpénztári tagokat, akiket az erőfitogtatáson kívül háromszavas jelmondatokkal, és a nyugdíjrendszer elemi összefüggéseit is alig sejtő nyugdíjvédelmi megbízottal kívántak meggyőzni igazukról.

Fontos kérdés még a magántulajdon sérthetetlenségének vagy megsértésének ügye. Itt is kusza a helyzet. Sokszor hallottam, hogy a magánpénztári vagyon után majd a bankbetéteket is kölcsönkérik majd, a nemzeti együttműködés jegyében. Érdemes pontosan látni, hogy a magánpénztári megtakarítások csak részlegesen minősülnek magántulajdonnak, hiszen azokkal nem rendelkezhet szabadon a megtakarító (akit ráadásul az eddig hatályos törvény kényszerített takarékosságra, nem pedig saját elhatározása). Nem veheti fel bármikor, nem ruházhatja át, sőt azt sem tudhatja, hogy nyugdíjba vonulásakor felveheti-e egy összegben, illetve milyen képlet alapján számolják majd ki életjáradékát.

Mindezekkel együtt nyilván aggasztó, hogy a megköttetett szerződéseket a kabinet bármikor semmibe veheti. Visszamenőleg. Nem kevésbé, hogy polgárait megzsarolhatja (a magánpénztárban maradás feltételrendszerét csak így lehet értelmezni).

A magánpénztárak mellett már csak azért sem demonstrálnék, mert akad erre sokkal jobb hely: az I. kerületben a Donáti utca 35-45. Az Alkotmánybíróság székháza. Ami azon a fronton történt és még történni fog, az kimagyarázhatatlan, menthetetlen.