Ha nem is segíti az unió túlzottan elkötelezetten a felzárkózásunkat, Orbán Viktor belpolitikai pozícióit azért sikerrel megerősítette.

Annak a lehetősége, hogy Magyarország nem hívhatja majd le az unió Kohéziós Alapjából a pénzeket, leginkább úgy jelent meg a magyar médiában, hogy így nem lesz meghosszabbítva az 1-es villamos sínpályája. Teljesen érthető, hogy így jelent meg, mert nehéz unalmasabb szókapcsolatot mondani, mint „uniós pályázat”.

S a magyar lakosság, s a magyar kisvállalkozó nem véletlenül kezd el látványosan unatkozni a pályázat szó említésekor: ezeknek a pénzeknek a döntő hányada multinacionális cégek megrendeléseit növeli. Aligha van ember Magyarországon, aki elhiszi, hogy az uniós pénzek segítségével majd Magyarország fölzárkózik a fejlett európai országokhoz. Ennek ugyanis akkor már csak látnánk néhány jelét.

A vágányok meghosszabbításának például örülünk. De ha hosszabbak a vágányok, s a kormány csökkenteni akarja jövőre a BKV támogatását, akkor mégis milyen időközönként követik majd egymást azok a villamosok?

Mit is jelent az a kohézió? Összetartó erőket. A Kohéziós Alap segíti az unió egységesülését, regionális fejlettségbeli különbségeinek csökkenését, pláne érdemben? Ugyan már. Az egész ügynek nem annyira jelentős a gazdasági hatása.

Ezért nem is a gazdasági, mint inkább politikai mezőben érdemes értelmezni a történteket.

Két alapsztori kínálkozik: az ellenzéki nézőpont szerint Orbán Viktor realitásokat figyelmen kívül hagyó gazdaság- és külpolitikája óriási károkat okoz Magyarországnak. A kormánypárti szerint az unió méltánytalanul bánik hazánkkal, hiszen a kormány mindent megtesz a költségvetési hiány leszorításáért, s Magyarországot az előző ciklusok, „az elmúlt nyolc év” hibáiért büntetné.

A közvélemény elvileg egyenlő eséllyel hajlítható bármely értelmezés felé. Ám ha jobban megnézzük, a külső hatalmak gazdasági szankciói inkább az aktuális politikai elitet erősítik. Az USA - meglehetősen kemény - gazdasági szankciói Kuba ellen elég régóta érvényben vannak, Castro népszerűsége viszont töretlen.

Az Európai Bizottság - bizonyára szándéktalanul - megerősítette Orbán Viktor belpolitikai pozícióit. Könnyebb lesz azt mondani, azt hinni azoknak, aki érzelmi okokból ezt szeretnék hinni, hogy a kormány az uniós bürokraták miatt kényszerül példátlanul brutális megszorításokra. S könnyebb lesz azt elfeledtetni, hogy ezek a megszorítások jelentős részben mégiscsak a megalapozatlan adócsökkentésekre, s az így megnövelt egyszeri tételek nélkül nézett - azaz strukturális - hiány megnövelésére, illetve az ezzel összefüggésben is megnövekedett országkockázatra vezethetők vissza.

A bejegyzés szerzője Kis Miklós, a FigyelőNet egykori gazdaság rovatvezetője, a Munka.org tulajdonos-szerkesztője.