Tényleg.

Szöllősi László, a Nemzetgazdasági Minisztérium vállalkozásfejlesztésért felelős helyettes államtitkára a Heves Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara évnyitó ülésén Szilvásváradon arról beszélt, hogy tárcája egyik legfőbb célja a versenyképesség, ezen belül is a kis- és középvállalkozások versenyképességének erősítése. Ezután bátor témaváltással (vagy még mindig a kkv-kra gondolt, ki tudja?) azt mondta, hogy ”új lehetőségeket látnak a munkahelyteremtésre a bányászat, a többi között a szén- és uránbányászat, illetve az aranykitermelés területén” (Az idézet az MTI-től származik).

Nehéz erre mit mondani. Inkább a kormányzati döntéshozók figyelmébe ajánlanánk néhány alapfogalmat, mind például: tudás alapú társadalom, versenyképesség, hozzáadott érték, komparatív előny. Érdemes volna röviden tanulmányozni azt is, hogy az Egyesült Államok és az EU (vagyis a nyugati világ centrumrégiói) hogyan állnak a bányászattal. Segítünk: sehogy, régen leépítették. Rövid gazdaságtörténeti tájékozódást is ajánlhatunk, a szocialista nehézipar csődje címszó alatt. Gyors tájékozódást kívánunk!

A bejegyzés szerzője Bardócz Iván, az FN.hu volt vezető szerkesztője, közgazdász.