Folytatás innen és innen is.

A bejegyzés szerzője Kovácsné Álmosdy Judit adószakértő.

A 100 millió forintos könyvvizsgálati árbevételi értékhatár ugyancsak vízválasztónak bizonyult az egy főre jutó átlagos személyi jellegű ráfordítások terén. Míg a könyvvizsgálat nélkül működő cégek egy főre jutó éves átlagos személyi jellegű ráfordítása 2.445.000 forint, addig a könyvvizsgálati kötelezettség alá eső társas vállalkozásoknál ez 3.148.000 forint. A majd 29 százalékos különbség a létszámadatokhoz hasonlóan nem magyarázható az árbevétel különbséggel, így feltehetően ebben is szerepet játszik a könyvvizsgálat.

Még szembeötlőbb a különbség az átlagos nyereséget szemlélve. A könyvvizsgáló által nem felügyelt cégek esetében ez 5.622.000 forint, míg a könyvvizsgált társaságoknál 19.291.000 forint. A majdnem 3,5-szörös különbséget szintén nem indokolja a némileg magasabb árbevétel.

A kontrollcsoportokat vizsgálva kimutatható, hogy a nem könyvvizsgált cégek esetében a felszámolások mértéke éves szinten 1,91 százalék, vagyis majdnem kétszer annyi, mint a könyvvizsgálók által felügyelt társaságoknál, ahol ez az érték 0,98 százalék. A könyvvizsgálat eszerint jelentősen csökkentheti azon cégek számát is, amelyek megszűnés esetén adósságot hagynak maguk után a cégvilágban.

Végül pedig ugyan szórakoztatónak tartom az újságírók figyelemfelhívó címeit, - „A könyvvizsgálók nyakát szorongatja a kormány”, „Megrendült a könyvvizsgálói szakma”, stb. – de ez az átlagpolgárt félretájékoztatja.

Ez egy magasan képzett, és magas színvonalú munkavégzésre képes komplex szakma. A fiatalok beszélnek angolul is, így simán el tudnak menni dolgozni külföldre. Egy másik generáció pedig vagy el tud helyezkedni, vagy könyvelni fog, ahogy eddig is sokan tették.

Valószínűleg sokan nem tudják, de már jelenleg is sok könyvvizsgáló könyvelésből él, és csak kevés cég könyvvizsgálatát vállalja el. Érdekes, hogy senki nem gondol arra, hogy a könyvelők kerülnek majd szembe a kínálati piac bővülésével, és az árak további csökkenésével.

Nem azért fognak csökkenni a könyvelési díjak, mert az ügyfél munkavállalói részére egy papírral kevesebbet kell kitölteni, vagy csak egyetlen átutalást kell majd kiállítani öt helyett, hanem azért, mert megjelennek a piacon a könyvvizsgálók is.

Megjegyzem még, hogy a kötelező könyvvizsgálat nem bürokrácia-csökkentő lépés, hiszen a könyvvizsgáló elsősorban az amúgy is elkészítendő iratokat, nyilvántartásokat, számításokat vizsgálja, bár joga van külön kimutatást is kérni. Legfeljebb a nem könyvvizsgált cégeknél nem készülnek el ezek a kimutatások, ami egy adóellenőrzésnél visszaüthet, de nem biztos, mert ha gyorsan találnak komolyabb hibát, úgysem nézik tovább. (Megjegyzem, ezért írják az ellenőrzési jegyzőkönyvbe, hogy „ellenőrzéssel nem lezárt időszaknak tekintjük”. Így visszatérhetnek.)

A kötelező könyvvizsgálat eltörlése költségcsökkentést jelent a vállalkozás számára. Évi 100.000-500.000 forinttal. Ebből sem egy új dolgozót nem tudnak felvenni, (a minimálbér éves összege 936.000 forint és ehhez jön 252.720 forint éves járulék,) sem pedig maradandó fejlesztést nem tudnak megvalósítani, legfeljebb, ha legalább öt évig spórolnak rá.

Mindezek ellenére egyetértek a kötelező könyvvizsgálat csökkentésével, mert egyre nehezebb kockázatot kalkulálni olyan vállalkozókkal kapcsolatban, akik azt mondják, engem nem érdekel csak tessék megcsinálni. Könyvvizsgálóknak kockázatot kell számítani minden vállalkozásnál egy kérdőív alapján. Ha túl magas a kockázat, - őt is átverhetik, - akkor nem szabad elfogadni a munkát. (Szerintem a vállalkozók erről nem tudnak.)

Végülis Európa négy nagy könyvvizsgáló cége itt van Magyarországon, tehát el tudják látni annak a néhány nagyvállalatnak a könyvvizsgálatát, ahol szükség van rá. (Lásd a korábbi bejegyzésünket a magyar vállalkozások összetételéről!) Azért tartottam fontosnak előre venni az adminisztrációt csökkentő csomagból a könyvvizsgálat tárgykörét, mert a jogszabály júliusban megjelenik, hiszen elkezdték tárgyalni. A többi témakör pedig valójában nem számszerűsíthető és nem a vállalkozó költségeit csökkenti.

 

Hasznos infók egy helyen az Atecéged.hu-n:


Tudásmorzsák minden napra az Atecéged.hu-n: