Meglöki a GDP-t a Mercedes, de minek

Mértékadó közgazdászok szerint a csütörtökön felavatott Mercedes-gyár 0,5 – 0,8 százalékponttal löki meg idén a magyar GDP-t, így van reményünk a recesszió elkerülésére. Akkor most drukkoljunk? Egyáltalán: fontos ez?

Drukkolhatunk, de nem fontos. Bizonyos, hogy a Kecskeméten beinduló gyártósorok megdobják az ipari termelést, majd a kivitelt, végül pedig a GDP-t, vagyis szép sorjában javítják a statisztikákat. Az is biztos, hogy az ott dolgozó 3000 embernek és a Mercedes-gyár kevés hazai beszállítójának (erről részletesen később) jobbra fordul a sorsa. Magyarország egészének azonban nem: a cég nyilván nem, vagy alig fizet adót (részben ezért jött), így a közkiadásokhoz sem járul hozzá közvetlenül. Egyébként mindezzel semmi baj nincs, így működnek a kapitalista óriáscégek. Baj a GDP-adatok értelmezésével van.

Tekintsünk először Szlovákiára. Az első Dzurinda-kormány csábítása nyomán a 2000-es évek elején három nagy autógyár (VW, Kia, Peugeot-Citroen) is megtelepült az országban; nagyjából egyszerre indultak be, ezért elképesztő, kétszámjegyű növekedést produkált a szlovák ipar és kivitel, majd a szlovák GDP. Ráadásul mindezt hamarosan megismételték a mutatók, amikor a gyárak még egy futószalag vagy még egy műszak bevezetésével jelentősen növelték teljesítményüket. Ebben az időszakban jártunk lehajtott fejjel, mert a sajtó és a közélet szereplői konokul ismételték: Szlovákia egy főre jutó GDP-ben megelőzte Magyarországot. Tényleg. De kérdem: jobban élnek a szlovákok? Csökkennek a társadalmi különbségek, erősödik a középosztály? Minőségibb szolgáltatásokat nyújt a szlovák állam? Vélhetően nem. De maradjunk Magyarországnál: a KSH GDP-adatai szerint 1994 óta mindössze egyszer zsugorodott a magyar gazdaság, 2009-ben, 6,8 százalékkal. Vagyis a jólét hosszan tartó és dinamikus növekedése egyszer tört meg, három éve, de azóta jobban vagyunk - sugallja az adatsor. A valóság ezzel szemben az, hogy az átlag magyar 2007 óta (!) egyre rosszabbul él, nőnek a társadalmi különbségek, megjelent Magyarországon az ázsiai szintű nyomor.

A GDP-adat nem méri a jól-létet, a társadalmi különbségek alakulását, az eladósodottságot, így torz képet ad a gazdaságról és az országokról. Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász és csapata hosszú dolgozatban új mérőszám bevezetésére tett javaslatot, amely a bruttó hazai termék mutatójánál teljesebb képet nyújt. Sajnos a hazai közgazdász- és politikuselit, valamint a sajtó és a közvélemény jó része erről nem vesz tudomást. Itthon megmaradtunk a jó öreg GDP-adat mindenhatóságának hitében.

A Mercedes-gyár beindulása azért is jelentős örömforrás, mert sajtóhírek és bizonytalan hátterű kalkulációk szerint hazai beszállítóin keresztül újabb 10 ezer munkahelyet teremt.

Okos közgazdasági elemzések többször kimutatták: a multinacionális cégek zárványként élnek a magyar gazdaságban, mert tőkeerejükre, technológiai színvonalukra és szakértelmükre a hazai cégek döntő többsége nem képes rezonálni. Konkrétan: olyan hazai kkv lehet Mercedes-beszállító, amely komoly gépekkel magas minőségű és nagy mennyiségű alkatrészt képes gyártani, és szállításai soha nem késnek. A magyar cégeket, ugye, nem ilyennek gondoljuk, és nem látszik az olcsó (kitermelhető) bankhitel, meg a képzett munkások hada, amely erre a szerepre alkalmassá tehetné őket.

Örülünk a Mercedes-gyárnak, de a magyar gazdaság lényegi gondjait nem ez a cég oldja meg.

A bejegyzés szerzője Bardócz Iván, az Atecéged.hu munkatársa.

7 Tovább

Ingatlanadó: figyelj Kaposvárra!

Tanulságos történet bontakozott ki Kaposváron ingatlanadó-ügyben, amelynek a vége könnyen országos szinten is meghatározó lehet. Alább a tények, röviden.

A város nagyjából két hete elfogadott költségvetésében 2-4-szeresére emelte a cégek által fizetendő építmény- és telekadót, mondván: az önkormányzat nehéz helyzetben van (Kaposvár az egyik leginkább eladósodott megyei jogú város – a szerk.), és akinek több van, fizessen többet, azért is, hogy a lakosságot ne kelljen jobban adóztatni. Ráadásul a megemelt adó mértéke átlagosnak mondható országosan.

Több mint 120 kkv-tulajdonos nemcsak felhördült, de szövetségbe is tömörült Kaposvári Cégszövetség néven az ötlet ellen, mondván: a pluszteher hirtelen jött, és az összesen félmilliárdos többletköltség elviselhetetlen (vélhetően ez a két dolog kell az érdemi civil összefogáshoz). Ezen túl érvük szerint az emelés törvényellenes, mert a jogszabály szerint az adónak a helyi teherbíró-képességhez kell igazodnia, ezen túl gazdaságilag irracionális, mert a cégek más székhelyet választanak majd, ami a város adóbevételeinek, így gazdasági életének elsorvadásához vezet.

A konfliktusban – a külső szemlélő számára némileg váratlanul – a város öt legnagyobb adófizetője a polgármester segítségére sietett és közölték: átérzik Kaposvár nehéz gazdasági helyzetét, elfogadják a „fizessenek a gazdagok” elvet, és fizetnek. Ezen túl úgy vélekedtek, hogy az összefogást kezdeményező kisebb cégek célja nem más, mint a közteherviselés alóli kibújás, mert a város gesztusa, amivel részletfizetési lehetőséget ad a cégeknek, elegendő a konfliktus elsimítására.

Véleményünk szerint sokatmondó ezen túl Szita Károly polgármester február végi „gesztusa”, amikor is tárgyalást ígért a kis cégeknek az ügyben, majd még aznap hivatala közölte, hogy aki nem fizeti meg a megemelt adót, 500 ezer forintos mulasztási bírsággal, azon túl pedig adóbírsággal is sújtható.

A helyi viszonyokat nem ismerem, így ítélkezni sem kívánok, mindössze két általános megjegyzést tennék.

  1. Különös, hogy a cégvilágban a döntéshozók szerint érvényes a fizessenek a gazdagok elve (lásd még as különadók kiterjedt rendszerét), ugyanakkor magánszemélyek esetén ennek az ellenkezője igaz (lásd egykulcsos szja, adójóváírás nélkül). A koherenciazavaros adózási rend nem igazságos, ezért nem is hatékony.
  2. A helyhatóságok rendszere és finanszírozása rendkívül képlékeny. Nem tudni, hogy az alakuló járásokhoz pontosan milyen feladatok kerülnek, és ezek finanszírozására mennyi pénzt von el a kormány a helyi önkormányzatoktól. Ami biztos: bárhogy csoportosítják a hatásköröket, az adósság adósság marad, és azt valakinek fizetnie kell. Ha a kaposvári modell beválik, a példa ragadós lesz: készülhetünk az intenzív helyi ingatlanadó-fizetésre.


A bejegyzés szerzője Bardócz Iván, az Atecéged.hu munkatársa.

3 Tovább

Orbán politikáját segíti az unió

Ha nem is segíti az unió túlzottan elkötelezetten a felzárkózásunkat, Orbán Viktor belpolitikai pozícióit azért sikerrel megerősítette.

Annak a lehetősége, hogy Magyarország nem hívhatja majd le az unió Kohéziós Alapjából a pénzeket, leginkább úgy jelent meg a magyar médiában, hogy így nem lesz meghosszabbítva az 1-es villamos sínpályája. Teljesen érthető, hogy így jelent meg, mert nehéz unalmasabb szókapcsolatot mondani, mint „uniós pályázat”.

S a magyar lakosság, s a magyar kisvállalkozó nem véletlenül kezd el látványosan unatkozni a pályázat szó említésekor: ezeknek a pénzeknek a döntő hányada multinacionális cégek megrendeléseit növeli. Aligha van ember Magyarországon, aki elhiszi, hogy az uniós pénzek segítségével majd Magyarország fölzárkózik a fejlett európai országokhoz. Ennek ugyanis akkor már csak látnánk néhány jelét.

A vágányok meghosszabbításának például örülünk. De ha hosszabbak a vágányok, s a kormány csökkenteni akarja jövőre a BKV támogatását, akkor mégis milyen időközönként követik majd egymást azok a villamosok?

Mit is jelent az a kohézió? Összetartó erőket. A Kohéziós Alap segíti az unió egységesülését, regionális fejlettségbeli különbségeinek csökkenését, pláne érdemben? Ugyan már. Az egész ügynek nem annyira jelentős a gazdasági hatása.

Ezért nem is a gazdasági, mint inkább politikai mezőben érdemes értelmezni a történteket.

Két alapsztori kínálkozik: az ellenzéki nézőpont szerint Orbán Viktor realitásokat figyelmen kívül hagyó gazdaság- és külpolitikája óriási károkat okoz Magyarországnak. A kormánypárti szerint az unió méltánytalanul bánik hazánkkal, hiszen a kormány mindent megtesz a költségvetési hiány leszorításáért, s Magyarországot az előző ciklusok, „az elmúlt nyolc év” hibáiért büntetné.

A közvélemény elvileg egyenlő eséllyel hajlítható bármely értelmezés felé. Ám ha jobban megnézzük, a külső hatalmak gazdasági szankciói inkább az aktuális politikai elitet erősítik. Az USA - meglehetősen kemény - gazdasági szankciói Kuba ellen elég régóta érvényben vannak, Castro népszerűsége viszont töretlen.

Az Európai Bizottság - bizonyára szándéktalanul - megerősítette Orbán Viktor belpolitikai pozícióit. Könnyebb lesz azt mondani, azt hinni azoknak, aki érzelmi okokból ezt szeretnék hinni, hogy a kormány az uniós bürokraták miatt kényszerül példátlanul brutális megszorításokra. S könnyebb lesz azt elfeledtetni, hogy ezek a megszorítások jelentős részben mégiscsak a megalapozatlan adócsökkentésekre, s az így megnövelt egyszeri tételek nélkül nézett - azaz strukturális - hiány megnövelésére, illetve az ezzel összefüggésben is megnövekedett országkockázatra vezethetők vissza.

A bejegyzés szerzője Kis Miklós, a FigyelőNet egykori gazdaság rovatvezetője, a Munka.org tulajdonos-szerkesztője.

0 Tovább

Árulkodik a Nokia-elbocsátás

Az elmaradott hazai gazdaságszerkezetről, az elmúlt két évtized magyar gazdaságpolitikájának tökéletes alkalmatlanságáról, a kis- és közepes cégek lehetetlen helyzetéről, sőt a hazai szegénységről is meglepően sokat elárul Niklas Savander szerdai nyilatkozata.

A Nokia Markets ügyvezető alelnöke elmondta, hogy cége miért bocsát el 2300 munkást komáromi gyárából. „A Nokia nem költséghatékonysági szempontok alapján, sokkal inkább iparági változások miatt döntött 2300 komáromi alkalmazott elbocsátása mellett. Az okostelefon-gyártásban az új termékek gyorsabb bevezetése szempontjából fontos, hogy a termékek összeszerelése a beszállítókhoz közelebb történjen. Az elektronikai beszállítók egyre nagyobb arányban ázsiaiak, így ésszerű lépés közelebb vinni az összeszerelési munkát az alkatrészgyártókhoz. A munkaerőhöz kapcsolódó tényezők ma már nem játszanak olyan fontos szerepet a költséghatékonyságban” - mondta a topmenedzser az MTI tudósítása szerint.

A fenti négy mondatból számos, kulcsfontosságú következtetés vonható le.

  1. A komáromi gyárban – mint jellemzően minden hazai, multicég üzemében – egyszerű összeszerelés folyik, importált alkatrészekből exportcikk készül (itt konkrétan a beérkező képernyőből, billentyűzetből, elő- és hátlapokból és az akkumulátorból összerakják a telefont). A gyár tevékenysége így megdobja a behozatalt és a kivitelt is, a külkereskedelmi és a folyó fizetési mérleget alig-alig javítja. Így cáfolható az a dogma, hogy az exportorientált termelés önmagában jót tesz a magyar gazdaságnak.
  2. A gyár munkásai minimális hozzáadott értéket állítottak elő. Tehát: szörnyen alacsony bérekért az országból bármikor elvihető tevékenységet folytattak.
  3. Tévhit, hogy a munkaerő olcsóságában kéne versenyezni. A magyar munkaerő mindenféle járulékaival együtt így is olcsó a multinacionális cégeknek, ráadásul pl. Kínával nem is érdemes versenyezni, mert ott nincs nyugdíj, így nyugdíjjárulék sem.
  4. A hazai kis cégek az így működő multikra egyszerűen nem képesek „rácsatlakozni”, legfeljebb az üzemcsarnok takarításának szintjén. Ezen túl a Nokia-gyár munkásai a keresletet érdemben nem élénkítették, mert feltételezésem szerint minimálbér-közeli fizetést kaptak. Általánosítva: a hazai termelő multikból a hazai gazdasági szereplők nem profitálnak.


„A társaság 2009-re minden olyan kötelezettségét teljesítette, amelyet a magyar kormánytól kapott támogatás ellenében vállalt” - mondta még Niklas Savander.

A cég vélhetően alig, vagy egyáltalán nem fizetett társasági nyereségadót, cserébe bizonyos ideig bizonyos számú ember foglalkoztatását vállalta – az ehhez hasonló szerződések titkosak, nem tudhatjuk mit is teljesített a Nokia.

Az így hazánkba csábított cégek tehát zárványként éltek a magyar gazdaságban, kevés és rosszul fizetett munkavállalót alkalmaztak, és adót alig fizettek. Kurzustól függetlenül a magyar kormányok mindezt a gazdaságpolitika sikereként adták és adják el.

„A mobiltelefon-gyártás harmadik szakasza, a szoftervtelepítés, a szoftver testre szabása, a csomagolás, illetve a logisztika az, ami Európában marad. Európa a kutatás-fejlesztés tevékenysége szempontjából fontos a Nokiának, Németországban és Finnországban is fejlesztési központokat működtet a társaság.” - mondta még a topmenedzser.

Világos: a tudásalapú gazdaságban van pénz, és az pótolhatatlan. Már csak az a kérdés, Magyarországon tudásalapú gazdaság épül-e.

A bejegyzés szerzője Bardócz Iván, az Atecéged.hu munkatársa.

23 Tovább

Mikor fog már fogyasztani a magyar?

A munkások hatalmának erősítésére, kevesebb megszorításra, a gazdagok megadóztatására van szükség, különben zavargásokra kell felkészülni – így foglalta össze röviden az [origo] kitűnő cikkében a davosi Világgazdasági Fórum panelbeszélgetéseinek egyikét.

Az újbaloldalinak tűnő nézeteket kifejtő tőkéseket nem a lelkiismeret-furdalás, hanem a gazdasági racionalitás hajtja: érvelésük szerint az elszegényedő és egyre inkább kettészakadó társadalmak nem tudják megvásárolni termékeiket, így lemondhat a centrum a gazdasági növekedésről. A világ munkaképes korú népességének harmada szegény és munkanélküli, a családok egy százaléka birtokolja a javak negyven százalékát, a világ GDP-jéhez viszonyítva történelmi csúcson van a céges profitok aránya, míg a bérek még sohasem voltak olyan alacsonyak, mint most – sorolták a fenyegető tényeket a lap szerint Davosban.

Szupergazdagjaink felismerése forradalminak nem mondható: minderre a tömegtermelésre épülő kapitalizmus úttörője, Henry Ford régen rájött, sőt meglátását sikerrel alkalmazta és közkinccsé is tette. Autóinak elterjedését ugyanis nemcsak az üzemében először bevezetett futószalagnak köszönheti, hanem annak is, hogy munkásainak a lehető legmagasabb bért fizette: célja az volt, hogy a dolgozók meg tudják venni az általuk gyártott autót.

Most, hogy a legbefolyásosabbak szintjén előkerült a régi-új felismerés, érdemes megnéznünk, hogyan is állunk ez ügyben Magyarországon.

Tekintsünk elsőként a már majdnem teljesen egykulcsos adórendszerre. Az adójóváírás kivezetése nyomán a kevesebb, mint 4 millió hivatalosan dolgozó magyarból csaknem 2 millió embernek csökken idén a fizetése – nem reálértékben, hanem forintban kifejezve. Kemény büntetést szenvednek el a gyermeket nem nevelő kiskeresetűek, az ő fizetésük akár 13 százalékkal is csökkenhet, míg a 217 ezer forint felett keresők pénze fokozatosan nő. Mindezt némileg ellensúlyozza a minimálbér és a garantált bérminimum emelése, valamint a vállalatoktól elvárt fizetésemelés. Ezek emelhetik ugyan néhány szegény munkásember fizetését, de a megugró (5 százalékos) infláció követésére esély sincs. Statisztikák hiányában csak a trend látszik: milliók rosszul járnak, néhány tízezren jól, vagyis az adórendszer tovább növeli a társadalmi különbségeket.

A hazai fogyasztásra az utóbbi időben a devizahitelek mérték a legnagyobb csapást: a végtörlesztés előtt 1,2 millió ingatlanalapú devizahitelt nyújtottak Magyarországon; ennyi háztartás, vagyis alsó hangon 2 millió dolgozó fizette az egyre emelkedő terheket (még egyszer: a nem egész 4 millió dolgozóból). A végtörlesztés lehetőségével nagyjából 200 ezren éltek, az ő havi büdzséjüket már nem nyomja agyon (annyira) a törlesztőrészlet. A maradék egymillió háztartás fizet tovább (az árfolyamgát legfeljebb bent tartja őket a rendszerben) – és nem fogyaszt, nem takarékoskodik. Tovább nőnek a különbségek.

Szólnék még a csaknem 700 ezer, közszférában dolgozó jövedelmi helyzetéről. Ők 2006 óta nem kaptak fizetésemelést, és a friss konvergenciaprogram szerint 2014-ig nem is fognak. Fizetéscsökkentésben viszont volt részük, amikor a Bajnai-kormány megvonta 13. havi juttatásukat, ami magyarul csaknem 10 százalékos nominális bércsökkentést jelent. A bérek befagyasztásának súlyát jelzi, hogy 2006 óta a kumulált infláció 30 százalékos volt, vagyis a köz szolgálatában állók fizetésük reálértékének harmadát már elveszítették csak a pénzromlás miatt. Látható: fogyasztóként egyre kevésbé lehet számolni ezzel a - szűknek nem mondható - réteggel.

Természetesen a fenti három csoportnak van metszete, ők vannak a legsúlyosabb helyzetben.

A címben szereplő kérdésre visszatérve: magabiztosan elmondhatjuk, hogy a belátható jövőben a magyarok nem kezdenek el fogyasztani, sőt, a gazdaságpolitika a társadalmi szakadék mélyítésén, a középosztály eltüntetésén fáradozik.

A vállalkozóknak azt tanácsolom, hogy termékeikkel, szolgáltatásaikkal célozzák meg a leggazdagabb, néhány tízezer embert. És készüljenek az éhséglázadásra.

A bejegyzés szerzője Bardócz Iván, az Atecéged.hu munkatársa.

0 Tovább

Aranykitermelésre biztat a Matolcsy-tárca

Tényleg.

Szöllősi László, a Nemzetgazdasági Minisztérium vállalkozásfejlesztésért felelős helyettes államtitkára a Heves Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara évnyitó ülésén Szilvásváradon arról beszélt, hogy tárcája egyik legfőbb célja a versenyképesség, ezen belül is a kis- és középvállalkozások versenyképességének erősítése. Ezután bátor témaváltással (vagy még mindig a kkv-kra gondolt, ki tudja?) azt mondta, hogy ”új lehetőségeket látnak a munkahelyteremtésre a bányászat, a többi között a szén- és uránbányászat, illetve az aranykitermelés területén” (Az idézet az MTI-től származik).

Nehéz erre mit mondani. Inkább a kormányzati döntéshozók figyelmébe ajánlanánk néhány alapfogalmat, mind például: tudás alapú társadalom, versenyképesség, hozzáadott érték, komparatív előny. Érdemes volna röviden tanulmányozni azt is, hogy az Egyesült Államok és az EU (vagyis a nyugati világ centrumrégiói) hogyan állnak a bányászattal. Segítünk: sehogy, régen leépítették. Rövid gazdaságtörténeti tájékozódást is ajánlhatunk, a szocialista nehézipar csődje címszó alatt. Gyors tájékozódást kívánunk!

A bejegyzés szerzője Bardócz Iván, az FN.hu volt vezető szerkesztője, közgazdász.

8 Tovább

Figyelem: további adóváltozások jönnek!

2011. november 29-én jelent meg a 2011. évi CLVI. törvény az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról. Minden az adóváltozások oktatására jogosult szervezet továbbképzések tömkelegét szervezte és tartotta meg a minisztériumi tisztviselők részvételével annak érdekében, hogy mielőbb ismertek legyenek az új szabályok. Itt az ünnep és számlázni kell. A dolgozók béreit, juttatásait, és ennek alapján a költségeket újra kell kalkulálni a vállalkozásoknál, de mikor? Nincs idő, mert jönnek a bevallások, igazolások, nyilatkozatok, stb. Minden könyvelő és más szakember tömegesen vetette bele magát az új rendelkezések megismerésébe, hogy tájékoztatást adhasson a vállalkozóknak.

Ugyanakkor eléggé lecsökkenti az értékét a törvényváltozások megjelenését követő néhány napon belül megtartott előadásoknak, hogy ilyenkor még csak a szöveg ismertetése történik. Nincsenek következtetések, figyelmeztetések, és mivel nem az oktatók írták a törvényeket, ők is alig tartottak előbb a megismerésükben, mint a hallgatók. Ennek ellenére mindenki elhitte, hogy már halad az új ismeretek birtokbavétele felé. Az első összefoglaló kiadvány is megjelent.

És ekkor összeomlott az egész, mert december 9-én megjelent egy másik magyar közlöny, amelyben két törvény is belemódosított az új adó- és járuléktörvényekbe. Mondatokat, hatálybalépést, felhatalmazásokat változtattak már 10 nap múlva. Egy-két helyen hibát javítottak - mert kellett.

Jelen körülmények között és ismerve az Országgyűlés programját, mindenki számítson arra, hogy még bőven lesz változtatás az új adószabályokban is. Amit ma olvasunk erről, az lehet, hogy holnap után már nem igaz, mert megváltoztatták egy másik törvény végén. Ráadásul erre nagyon nehéz rájönni.

Mi az oka annak, hogy még számíthatunk újabb és újabb változtatásokra?

Egyrészt a költségvetés átdolgozása újabb módosításokat von maga után. Például ma már nem igaz, hogy a magánnyugdíj-pénztárakhoz kell a tagdíjakat bevallani és befizetni, pedig néhány napja még így volt.

Másrészt az új adó- és járuléktörvények rengeteg témában felhatalmazást adnak a Kormánynak arra, hogy rendeletben határozza meg a részletszabályokat. Tehát kormányrendeletekre is várnunk kell. Gondoljanak csak az elvárt béremelésre, vagy a minimálbérre – ami napjainkban éppen 93 000 forint a hírek szerint -, bár néhány hete csak 92 000 forint volt.

Tehát figyeljen mindenki az adó- és járulékváltozásokra folyamatosan!

A bejegyzés szerzője Kovácsné Álmosdy Judit adószakértő.

0 Tovább

Így ne csináld, még ha KKV is vagy!

Egy szervezet arculatában vitathatatlanul kiemelt helyen szerepel a kommunikációja. Ezt hívjuk néha PR-nak, néha protokollnak, ilyen az, amikor szóvivőket hallgatunk vagy egy beosztottat, aki elmondja az álláspontját. Viszont minél magasabb pozícióban lévő személy beszél, annál nagyobb jelentőséggel bír a szava. Ebből következően annál nagyobb a romboló hatása is.

Pár napja beszélgettem két ismerősömmel (az egyikük egy multinál divíziót vezet, másik egy kisebb vállalat egyik vezetője volt), akik most a válság idején konkrétan szabályba fektették, hogy bármilyen sajtó és médium felé csak 1 (értsd az egész szervezetnél 1 kijelölt ember) fő nyilatkozhat. Muszáj egy valakinek következetesen átlátni a dolgot – érveltek – fontos a hitelünk.

Nézzük, hogy csinálják nagyjaink. Sok kérdőre húzott szemöldök volt az országban, amikor bejelentették, hogy az állam Rába részvényeket vesz. Nekem is ez jutott eszembe: de miért is?

Lássuk a válaszokat:

Így olvashattuk a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. közös sajtóközleményében: „A részvények megszerzésével növekszik a mindenkori kormányzat mozgástere egy, a nemzetgazdaságban vezető szerepet betöltő stratégiai ágazatban. A korábbi évek vagyongazdálkodási gyakorlatát a tisztázatlan felelősségi viszonyok, az ezek nyomán elburjánzó visszaélések, és a közvagyon rövid távú költségvetési szempontokat követő felélése jellemezték. A nemzeti vagyongazdálkodás hosszú távú koncepciója az állami vagyon megőrzésével, növekedésével számol, kezdetektől vállalt célja a hosszú távú értékteremtés elsősorban a stratégiai iparágakban és vállalatoknál."

Miniszterelnök úr szokásos rádiós interjújában a Rába-részvények megvásárlására tett ajánlattal kapcsolatban azt mondta: a Rába legnagyobb részvénytulajdonosa egy maláj csoport, és "azt gondoltuk, ha már a nyugdíjpénztár átalakítása során Rába-részvény került az államhoz, nem az a jó politika, hogy a Rába-részvényeket eladjuk, hanem kivásároljuk a malájokat, majd utána olyan pozícióba hozzuk az államot a Rábában, hogy tudjunk rendes nemzeti iparpolitikát folytatni a Rába bevonásával is". Továbbá hozzátette, hogy „a nemzeti vagyon gyarapítását, különösen, ha nemzeti érdekkörbe való visszaszerzésről van szó, mindig is fontosnak tartotta, az a munkája legszebb részéhez tartozik. Zárva és summázva a dolgot kijelentette: „a nemzeti iparosítási politikának fontos része a járműgyártás.”

Polacsek Csaba, az MNV társasági portfólióért felelős főigazgatója a témában tartott kormányszóvivői tájékoztatón közölte, hogy a Rába-részvények 100 százalékának megvásárlása a társaság saját tulajdonában lévő részvények nélkül körülbelül 10,1 milliárd forintba kerülne, a szükséges forrás a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő rendelkezésére áll. A vételárból mintegy 1,7 milliárd forint a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alaphoz kerül (Alap) az Alap tulajdonában lévő 15,47 százaléknyi részvény ellenértékeként, így 8,5 milliárd forint az, ami költségvetésen kívülre kerül.

Ugyan itt hangzott el, hogy „akkor kell termelőkapacitást vásárolni, amikor az a piacon a nyomott árak miatt olcsó". Arra a kérdésre, hogy mi a gyakorlati cél a Rába-részvények többségének újbóli állami megvásárlásával, Fónagy János államtitkár azt válaszolta, hogy autóbuszokat ma Magyarországon nem lehet gazdaságosan gyártani, mert egy gyár sok ezer darabos kapacitásának csak töredéke, néhány száz darab a hazai kereslet. (Erre az Magyar Autobuszgyártó Klaszter hördült fel, hiszem szerintük a közel 20 éve Magyaországon lévő NABI évi 400 busz gyártásával rentábilis.)

„Megérheti viszont egy kisebb összeszerelő üzem működtetése nálunk, vagy egy ilyen ellátása alkatrészekkel, mint ahogy a Rába most is részben alkatrész-beszállítóként működik. Fontos stratégiai eleme lehet a cég működésének speciális gépjárművek gyártása is, mint például a tűzoltóautók, amelyek beszerzése jelenleg nehézségekbe ütközik.”

Összegezném a megalapozott döntés indokait:

  • Állami vagyon növelése – az állami kassza csökkentésével (-8,5 milliárd)
  • Stratégiai iparágban belépés, ami magyarországi viszonyok között semmilyen perspektívával nem bír, ugyanis nincs autóbuszpiaci rés.
  • Vegyük meg, mert most olcsó. Én már a gyerekeimnek sem ezt a mentalitást tanítom, nem, hogy egy gazdálkodónak elnézném, akár tanácsadó vagy coachként.
  • Speciális gépjármű gyártása, amihez a jelenlegi helyzetben futómű és alvázat tud a cég gyártani. A többit máshonnan kell beszerezni (motor, fülke, felépítmények…stb.).

Ennyifélét állítva én inkább következetlennek és kuszának gondolom a dolgot és egy cég esetében az ilyen hitelromlás súlyos milliókat vehet el a profitból. Ne tegyétek!

A bejegyzés szerzője Dr. Kurucz Attila, az IACM szervezetfejlesztési referencia-tanácsadója.

0 Tovább

Találós kérdés: Mikor lehet adót emelni?

A minap az új alaptörvényhez kapcsolódó sarkalatos törvények egyikeként a kormány benyújtotta a parlamentnek a „Magyarország pénzügyi stabilitásáról” címet viselő, kétharmados többséget igénylő törvénytervezetet.

A terv részleteiről lapunkban már írtunk, így a részletekkel nem untatjuk az olvasót, azonban egy fontos szeletet találós kérdésként megosztunk itt a blogon.

A kérdés így hangzik: Ön szerint mikor lehet adót emelni?

A válaszadáshoz segítségképpen közöljük az erről szóló törvényszöveget:

„A munkával megszerzett jövedelem alapján a magánszemély, illetve a munkáltató, kifizető által teljesítendő fizetési kötelezettség terhének növelését, vagy a munkával megszerzett jövedelem alapján új fizetési kötelezettséget csak akkor lehet megállapítani, ha a munkával megszerzett jövedelem után a magánszemély, illetve ez alapján a munkáltató, kifizető által teljesítendő fizetési kötelezettség együttesen nem haladja meg a magánszemély munkával megszerzett jövedelmének az ez után a természetes személy által teljesítendő fizetési kötelezettségekkel csökkentett összegét.”

Kérjük, hogy megfejtéseiket a hozzzászólásokban legyenek szívesek közölni. A vélhetően helyes megfejtést beküldők között értékes nyereményeket sorsolunk ki.

1 Tovább

A „jól hangzik, de nem lesz belőle semmi” esete a devizahitelesekkel

Sokat gondolkodtam azon, hogy a fiatalos lendület és az eszetlen rohanás között észrevehető különbség van-e. Mármint olyan, ami tényleg mindenkinek szemet szúr, és ezáltal dönteni tudunk jó és rossz között.

Manapság egymást érve kapnak szárnyra újabb és újabb hírek adókról, juttatásokról, munkaügyet és költségvetést érintő törvényekről. Persze én is észrevettem, hogy itt az évvége, vagyis nem meglepő ez a jelenség. Mégis szinte mindegyikre felkapjuk a fejünket, hördülünk egyet, vagy éppen szívjuk a fogunkat, aki pedig felnevet, biztosan már csak kínjában teszi.

Napokban olvashattuk és hallhattuk, hogy a devizahitelek végtörlesztéséhez dolgozóinak támogatást, vagy kamatmentes kölcsönt adhatnak a vállalkozások. Azok a vállalkozások, akiknek már nem lesz szakképzési pénzük, emelkednek a járulékfizetési kötelezettségeik és szűkülnek a piacaik a válság és egyéb intézkedések hatására. Vajon milyen megfontolásból született ez a lehetőség? Azt nem tudom, de azt nagyon is sejtem miért nem fog működni.

Még ha egy jobban működő KKV-t is veszünk. Egymás mellé tennék pár számot: mondjuk egy 10 milliárd forgalomból 130 millió nyereséget felmutat a cég. Ebből jut extra támogatásra, emellett egy gyártó cégnél, ha kb. 40-50 fővel számolunk, akkor vagy 58 millió Ft-ot kifizet bérre, járulékra és egyéb személyjellegű dolgokra. Ezek mellett egy profitból élő – egyébként munkahelyet adó – üzleti vállalkozástól reálisan elvárnánk, hogy az arra jogosult (ez egy kicsit diszkriminatív is) munkavállalójának 5-12 millióig terjedően támogatást adjon? Lehet ma valamelyik KKV-nak pluszban 20-30 milliója erre?

Nézzünk egy multinacionális vállalatot, ahol egyébként feltételezhetjük, hogy rendelkezésre állnak ezek az extra források. Viszont az ilyen cégek működésében kevés valószínűséggel vannak ad hoc extra kiadások. Ugyanis a nagy szervezetek profi kontrollinggal és üzleti tervezéssel indulnak neki egy új évnek, amelyen ezekre előre elkülönített pénzekkel kellene számolni, és a szervezeti egyensúly megtartása érdekében pontos szabályozás szükséges a támogatást „elnyerők” kiválasztására.

Ezek az ötletek nem a fiatalos lendület szüleményei, sokkal inkább sejtet átgondolatlanságot, és a valós gazdasági működés ismeretének teljes hiányát, bár az adózást nem szerető, ámbár devizahitellel rendelkező vállalkozó esetére még nem is tértem ki…

A bejegyzés szerzője Dr. Kurucz Attila, az IACM szervezetfejlesztési referencia-tanácsadója.

0 Tovább
«
12345

Atecéged

blogavatar

vállalkozói ismeretek kezdőknek és haladóknak

Utolsó kommentek